kedd, január 8

Happy New Year! 2013


Sziasztok! Így a 2012-es év elteltével ismételten jelentkezünk, azért, hogy sikerekben és zenében gazdag boldog új évet kívánjunk nektek kedves blog olvasóknak, illetve a BalotaNet Radio hallgatóinak. Az elmúlt év igen különleges volt a rádió számára, hiszen ebben az évben lett 5 esztendős szeretett rádiónk. Ezt a különleges alkalmat az év utolsó napján kellőképpen meg is ünnepeltük, hiszen az 5 év egyik legnagyszabásúbb szilveszteri műsorát hoztuk össze minden eddiginél több dj közreműködésével. A rádió rezidens lemezlovasai (Christian Lawrence, Dna, Blackie, Creative Beats, Andrew Hayseed)mellet több vendég (Deluxe, Matthew, Lordcool, Murphy!, Mike Rulz, Humi) is szerepltette magát nálunk ezen a napon. Mike Rulz 2010 után ismét egyénileg szerepelt nálunk egy igen pörgős kis összeállítással. Murphy! már már szokásához híven ismét bemutatta egyik újdonsült slágerét az adás során.
Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy minden hallgatónak megérte velünk tartani az egész nap folyamán. Aki mégis valamilyen oknál fogva lemaradt volna valamelyik kedvencének összeállításáról, az az alábbi linkeken keresztül bepótolhatja azt.











Jó szórakozást és Boldog Új Évet kíván a BalotaNet Radio Team

0 megjegyzés: